Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

2017/2/1 - Péter személye

„ Beszéltünk nektek arról, hogy Urunk, Jézus Krisztus nagy hatalommal fog visszajönni. De nem ravaszul kitalált történeteket meséltünk el nektek, hiszen mi a saját szemünkkel láttuk Jézus fenséges nagyságát! Ott voltunk Jézussal együtt a szent hegyen, amikor az Atya-Isten abban a dicsőségben és tisztességben részesítette, hogy a Felséges Dicsőség hangja szólt hozzá: » Ez az én Fiam, akit nagyon szeretek, és akiben gyönyörködöm! « Mi hallottuk ezt a Mennyből jövő hangot! ” (2Péter 1:16-18 – EFO) Ha feltennénk az embereknek a kérdést, hogy hány tanítványt tudnak felsorolni, Péter jó eséllyel köztük lenne. Nyilván azért, mert elég sok szó esik róla, egy aktív, lobbanékony természetű, nagy hangú, mindig a középpontban álló alakja a Jézust körülvevő csoportnak. Ha Péterről hallasz, neked mi az első történet, ami eszedbe jut róla?  Milyennek mutatja az be a tanítványt? Csak nagyjából tudjuk azt, hogy pontosan hogyan is került Jézus és Péter kapcsolatba, köszönhetően annak, hogy