Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2015

2015/4/13 - Jeremiás könyvének tanulságai

Mit is tehetnénk az év utolsó napjain, mint emlékeznünk mindarra, ami mögöttünk van... Mindenhol ez megy, összegeznek, mérlegelnek, elemeznek, felelevenítenek, „bestofmoments” akárhova is kattintasz vagy kapcsolsz. Az értékelés jó  –  Pál apostol azt tanította, hogy mindannyian magunk adunk számot Istennek az életünkről ( Róma 14:12 )  –,  vagyis jó tisztában lenni azzal, hányadán is állunk. Neked mennyire volt eredményes az éved? Miket értél el? Milyen mérföldkövek mellett haladtál el idén? És mit gondolsz, mi a helyzet Jeremiás prófétával? Ő hogy tekintett volna vissza azokra az eseményekre, amikről beszéltünk? Az ő élete mennyiben volt eredményes? Sokat szenvedett, néha panaszkodott és sírt is. Úgy tűnik – néhány kivételtől eltekintve –, hogy a királyok, a papok, a próféták és az átlagemberek nem csupán Jeremiás üzenetét gyűlölték, hanem őt is. Saját népe még hazaárulónak is nevezte. Végül a romlás és végzet napjai bekövetkeztek, amelyről a próféta szólt, de a nép elutasította

2015/4/12 - Visszatérés Egyiptomba

„Ők pedig mondták Jeremiásnak: Az Úr legyen ellenünk tökéletes és igaz tanúbizonyság, ha nem mind ama beszéd szerint cselekszünk, amellyel elküld téged hozzánk az Úr, a te Istened” (Jer. 42:5) Ezen a héten Jeremiás könyvének, vagy történetének a végéhez közeledünk, ami eléggé beszédes történet Júda történelmén belül, sőt meg is határozza azt. Beszédes, mert igazán magunkra ismerhetünk benne. A júdeaiak megtudták Jeremiástól, hogy nekik nem túl jó következménnyel járó dologgal kell szembenézniük, ha nem hallgatnak Isten szavára, egészen pontosan az akkori legnagyobb hatalom kezébe adja őket, mert ennek a hatalomnak a fejét (Nabukodonozor) találta alkalmasnak arra, hogy népét megnevelje, vagy kigyógyítsa a bálványimádásból, illetve minden olyan dologból, ami fal volt Isten és népe között.

2015/4/11 - A szövetség

„Nézzétek! Eljön az idő, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda népével — én, az Örökkévaló mondom ezt! Őseikkel is szövetséget kötöttem régen, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről, de ők azt a régi szövetséget megtörték, bár én hűséges maradtam népemhez, mint férj a feleségéhez. Az új nem olyan lesz, mint a régi — én, az Örökkévaló mondom ezt! Abban az időben ilyen szövetséget kötök Izráel egész népével: törvényemet a belsejükbe helyezem, a szívükbe írom be. Akkor Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.” (Jeremiás 31:31-33 - EFO) A szövetség egy megállapodás, megegyezés, kölcsönös támogatás, együttműködés általában krízishelyzetek, akadályok megoldása, áthidalása vagy egy közös cél megvalósítása érdekében. Hogyha valameyik fél hűtlen a szövetséghez, ez komoly negatív következményekkel jár mindkét félre való tekintettel.

2015/4/10 - Jeruzsálem pusztulása

1. Hetven év, egy emberöltőnyi idő. Sok, vagy kevés? Megítélés kérdése. Ha azt mondják, hogy ennyi ideig kell egy gyűlölt országban élned, ahol másodrangú polgár, legjobb esetben is megtűrt személy lehetsz a társaddal együtt, biztosan túlságosan hosszúnak érzed. Sok minden átértékelődik bennünk akkor, ha hosszú ideig nem élhetünk Istentől kapott legelemibb emberi jogunk egyikével, a mozgás szabadságával.

2015/4/9 - Jeremiás próféta igája

„Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.” (Lukács 9:23b  - EFO) Az iga általában azt a szerszámot jelenti, amibe az állatot bevonják, valamilyen munka elvégzéséhez. Az iga formája különböző alakú és anyagú lehet attól függően, hogy milyen állatot akarnak igába kötni. Legyen szó bármilyen állatról, valahogy úgy gondoljuk, hogy ez egy meglehetősen alantos feladat. Ha nézegetjük a különböző lovas fényképeket, akkor egész biztos vagyok abban, hogy nem azon az állaton fog megakadni a szemünk, amelyik a munka terhét cipeli, hanem azon, amelyik egy szép zöld rét kellős közepén tarka virágok mellett pózol kifésült szőrével. Ezen a héten próbáljuk meg pozitív tartalommal megtölteni ezt a szót, és ismerkedjünk meg egy olyan történettel, amikor egy ember az isteni parancs ábrázolásaként ölti magára fa jármot („Ezt mondta nekem az Úr: Készíts magadnak kötelet meg jármot, és vedd a nyakadba!”). Bármennyire is furcsának tűnik a

2015/4/8 - Jósiás király kultuszreformja

Néhány ráhangoló kérdés: Mi a kultusz? Istenben vetett hitünk rendezett, istentiszteleti keretek között folyó rendszeres megvallása. Nem Istennek, hanem az embernek van rá szüksége, hitének megvallásához. Mi a reform? Visszatérés az alapokhoz. Nem újítás, nem konzervatív hagyománytisztelet, hanem újragondolni az érvényes tartalom felől a formákat. Ki volt Jósiás? Júda utolsó nagy királya (Kr. e. 639­-608) között, aki a bálványok imádása helyett visszatért az ősi egyistenhithez és megreformálta az ország vallásos életét.

2015/4/7 - A válság folytatódik

A mai fiatalság életében fokozottabban jelentkeznek válsággal kapcsolatos tünetek, mint korábban. Mit gondolsz, ez azt is jelenti, hogy ezért ez a generáció jobban kezeli a válságot? A magánélet mellett a vallásos életben is előfordul a krízis: számos fiatal hagyja el az (adventista) egyházat, és a legtöbbször nem is tudjuk, hogy milyen ok váltja ki az elfordulást.

2015/4/6 - Szimbolikus cselekedetek

Tudtad, hogy az IQ-ként ismert kognitív készségek az összes készségeinknek mindössze 20%-át teszik ki? És tudod miért fontos ez? Az, hogy tudsz valamit, még nem jelent azt, hogy a tudásod szerint is fogsz cselekedni! Kérdezd meg azokat a szülőket, akik már vagy százszor elmondták a gyereküknek, hogy köszönjön, ne csoszogjon, csukott szájjal egyen... Három összetevő befolyásolja, hogy hogyan reagálsz a téged körülvevő dolgokra, eseményekre: Kognitív készség: ez tulajdonképpen minden, amit racionálisan, ésszel meg tudsz érteni. Logikai érveléssel, magyarázatokkal lehet fejleszteni. Affektív készség: ez az átélésnek vagy beleélésnek a képessége, amit empátiának nevezünk. Ezt tapasztalatokkal, történetekkel, mesével fejleszthetjük, amikor gyakoroljuk a különféle érzelmek átélését. Konatív készség: ez pedig a szociális készségeket jelenti, azt, hogy hogyan tudod kezelni a kapcsolataidat, hogyan kezdeményezed, tartod fenn vagy zárod le őket. Ez szintén csak megtapasztalással fej

2015/4/5 - Jeremiás próféta szomorúsága

Ebben a tanulmányban megismerhetjük Jeremiás sorsán keresztül, hogyan viszonyul hozzánk Isten és mi hogyan viszonyulhatunk Istenhez életünk nehéz időszakaiban. 1. Kontextus Azok az emberek, akik nem szeretik Istent vagy egyáltalán az istenhitet, sokszor hozzák fel érvként Isten ellen, hogy annyi szenvedés és tragédia van az életben. Érdekes  módon Isten ugyanezeket az érveket hozza fel a hitetlen emberekkel szemben.

2015/4/4 - Dorgálás és büntetés

„Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek.” (Jeremiás 17:14) „Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.” (Prédikátor 1:9) Mondhatnánk, hogy „sziszifuszi” munka a prófétáké. Tudjuk a görög mitológiából ismert történetet: Sziszüphosz királyt agyafúrt gonoszságai miatt örökös kőgörgetésre ítélték az istenek, ő a „példaképe” mindenkinek, aki sokat dolgozik feleslegesen. No nem az agyafúrtság és a gonosztettek miatt hasonlítanak a próféták erre a pórul járt királyra. 

2015/4/3 - Júda utolső öt királya

„Jaj annak, aki házát gazsággal építi, annak emeleteit pedig jogtalansággal, aki ingyen dolgoztatja szomszédait, és a munkásainak nem adja meg bérüket! Jaj annak, aki azt mondja: »Nagy palotát építek magamnak, tágas felső szobákkal« —, és ablakokat készít rajta, belülről cédrussal burkolja, majd vörösre festi! Az tesz téged igazán királlyá, hogy több cédrusból építesz, mint elődeid? Hiszen apád is evett-ivott, mint minden ember, de igazságosan élt és uralkodott, ezért jól is ment a sora. Igazságot szolgáltatott a szegénynek és elnyomottnak, ezért ment jól a sora. Így él, aki ismer és tisztel engem! — ezt mondja az Örökkévaló. — De szíved és szemed csak a saját hasznodat keresi! Ártatlanok halálát kívánod, s erőszakkal elnyomod népedet.” (Jeremiás 22:13-17 - EFO)

2015/4/2 - Külső és belső válság

„Így szólt hozzám az Úr igéje: Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az Úr szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ettek belőle, mind meglakoltak, rossz végük lett - így szól az Úr.” (Jeremiás 2: 1-3)   Úgy gondolom nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, a válság szó az egyik leggyakrabban használt kifejezés napjaink médiumaiban. Szinte átöleli egész életünket, rengeteget hallunk személyes, társadalmi, politikai, erkölcsi, vallási, egzisztenciális válságról, és a lista még korántsem teljes. Mivel nincs új a nap alatt azt mondhatjuk, hogy Jeremiás korának is az egyik legfontosabb üzenete ebben rejlett. Izrael népe külső és belső válsághelyzetekkel nézett szembe. Miben gyökerezett mindez? 

2015/4/1 - Jeremiás próféta elhívása

JEREMIÁS ELHÍVÁSA „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek téged. Még meg sem születtél, én már különválasztottalak magamnak, hogy a nemzetek prófétája legyél. (...) Ne mondd, hogy túl fiatal vagy, csak menj, ahová küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok! Ne félj azoktól, akikhez menned kell, mert én vagyok veled, hogy megmentselek a kezükből! (...) Saját szavaimat adtam most a szádba! Ezáltal a mai napon felvigyázóvá teszlek, nemzetek és királyságok fölé állítalak, hogy gyökerestül kitépj, lerombolj, elpusztíts, szétszórj, s hogy építs fel, és ültess el.” (Jeremiás 1:5-10 - EFO) Jeremiás az elhívását fiatalon kapja Istentől, olyan 15-20 év közötti lehetett. Az életében még nincsenek olyan tapasztalatok, amelyre ráépíthetné a szolgálatát, hiszen még a mai szempontok alapján is túlságosan fiatal volt.  Milyen előnye lehet a szolgálat vonatkozásában egy fiatalnak? Milyen jellemtulajdonsággal rendelkezik egy fiatal, amely alkalmassá teheti őt a szolgálatra?

2015/3/13 - Valóban az egész világnak meg kell hallania?

“Akinek pedig van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére –, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.” (Róm 16:25-27, RÚF)   Adventista gyülekezet(ek)ben nőttem fel, és gyerekkorom óta látom, mi az a “missziózás”. Evangélizálunk, főzőklubot tartunk, bibliaköröket és Szabadegyetemeket, és a valamelyest látogatott programok után mégis — többé-kevésbé — ugyanannyian mentünk szombaton az adott imaházba, amennyien előtte voltunk. A szívemben pedig egy elviselhetetlen érzés dúlt: ezeknek az embereknek már “annyi”? Miért nem érdekli őket az “igazság”, miért nem járnak templomba, vagy, — ha még biztosabbak akarnak lenni az üdvösségükben — a mi

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/3/11 - Pál származása és elhívása

Nem létezik pálfordulás. Meg amúgy is ez olyan fura, „csinált” szó arra, ha valaki hirtelen, minden átmenet nélkül a visszájára fordítja a meggyőződését. Én még tizenéves voltam a rendszerváltás idején és tényleg elég érdekes volt, hogy a leghangosabb kommunisták hirtelen a legmeggyőződésesebb demokraták lettek és akkoriban gyakran elhangzott ez a kifejezés negatív felhanggal, a köpönyegforgató szinonimájaként. Mert az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra. Márpedig Pállal éppen ez történt. Vagy nem?

2015/3/10 - Fülöp, a misszionárius

Ha fel kellene sorolni „nagy” bibliai hősöket, akik élen jártak a misszióban, mondhatni hithősök voltak, rengeteg nevet tudnánk sorolni. Szépen tematikusan, ahogy eszünkbe jutnak az Ószövetség és az Újszövetség történetei. Mózes, Ábrahám, Jónás, Noé… avagy aki olvasta eddig is a gondolatébresztőket: Elizeus, Eszter, Péter, Pál… Isten. Miért is mondtuk, hogy Isten misszionárius volt? Mit tanultunk tőle? Foglaljuk össze egy rövid mondatban! De kinek jutna eszébe Fülöp. Nem a tanítvány. Az a Fülöp, akit csak néhány helyen említ a Biblia. A hetek egyike. Kik voltak a „hetek” az Apostolok cselekedeteiben? Van-e különbség a korai egyház életében, ha ők vagy a tanítványok munkálkodtak?

2015/3/9 - Péter és a pogányok

A BŰNTAKARÍTÓ Emlékszel a kakasszóra? Ha te nem is tudod, pontosan milyen volt, Péter biztosan tudta. Az a hang valószínűleg beleégett az emlékezetébe. De van egy lényeges dolog ebben a történetben! Tudod mi történt Péterrel ezután? Péter depresszióba került. Magányosan járta a vándorútjait, lelombozó hangvételű naplót írt. Akárhányszor kakast hallott, magát okolta és próbálta mélyebbre és mélyebbre elásni önmagát, amiért ilyen bűnt követett el. Az idő múltával mindenért magát okolta és a végén… Vagy máshogy írta le a Biblia? „Péter erre így válaszolt:  » Térjetek vissza Istenhez, és merítkezzetek be mindannyian Jézus, a Messiás nevében. Isten meg fogja bocsátani bűneiteket, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek szól és gyermekeiteknek, meg azoknak is, akik távol vannak — mindenkinek, akit Istenünk, az Örökkévaló magához hív. « ” (ApCsel 2:38-39, EFO)

2015/3/8 - Misszió - válaszfalak nélkül

KI KERES KIT? Vannak dolgok, amik olyan könnyen berögződnek az ember agyába. Szinte alig lehet kiszedni őket onnan. Egy önjelölt érdekesség kutató vállalta, hogy megépít egy olyan biciklit, aminek a kormánya fordítva működik. Ha jobbra tekered a kormányt, akkor a kerék balra fordul és a bicikli balra megy. Meg is építette. Meglepetésére egyáltalán nem tudta használni. Az addigi berögződésen csak hosszú évek munkája tudott csak segíteni – szó szerint több évnyi erős, mindennapos gyakorlás. Eleinte fél méter után elesett. Amint érezte, hogy dől valamelyik irányba, azonnal az agya küldte a jelet, hogy rántsa az ellenkező irányba a kormányt és korrigáljon, azonban az agyba berögződött információ hamis volt, mert amerre az agya mondta, hogy rántsa a kormányt, az egy sima biciklin jól is működött volna, itt viszont még jobban az elesés felé döntötte a biciklit. Öt évnyi gyakorlás után sikerült elmondja magáról, hogy végre tud fordított-biciklizni. Ilyen nehéz egy berögződést megváltozt

2015/3/7 - Jézus, a misszió Mestere

A heti tanulmányhoz olvasd el János evangéliuma 4: 1-42 verseit. ( EFO / KAR ) „ Majd ismét azt mondta nekik Jézus: Békesség nektek! Ahogy engem elküldött az Atya, én is úgy küldelek el titeket.” (János 20:21, KAR) A bűneset óta Isten egyik legnagyobb feladatának tartja az elbukott emberiség megmentését. Erre a feladatra hívta el minden benne hívő gyermekét, akiknek az Ő Lelkét is adja, hogy ezt a munkát a legnagyobb sikerrel vihessék véghez.

2015/3/6 - Eszter és Márdokeus

MIÉRT PONT ÉN?  Miért nem élhetem a magam nyugodt életét? Miért kell másokért is nekem felelnem? Ha más is megtehetné, miért pont nekem kell? Miért pont én? „Ne gondold, hogy csak azért, mert a palotában élsz, megmenekülhetsz a haláltól, amikor az összes zsidót megölik! Ha most hallgatsz, a zsidók számára majd máshonnan támad szabadulás és menekülés — te azonban el fogsz pusztulni, apád családjával együtt. De gondold csak meg, talán éppen azért lett belőled királyné, hogy ebben a veszedelmes időben helytállj!”  (Eszter 4:13-14, EFO) 

2015/3/5 - Fogoly misszionáriusok

SZABAD FOGLYOK Épp a TV-t nézed, amikor a kedvenc sorozatod hirtelen félbeszakad. Azonnali friss híreket látsz a képernyőn. Az országodat megszállta az Amerikai Egyesült Államok. Kinézel az ablakon, és tankok százai dübörögnek az utcán. Mindenfelé katonák törnek be a házakba és viszik, aki és ami vihető. Elfog a félelem, de igazán még erre sincs időd, mert másodperceken belül már a te házadban is ott vannak, és visznek. Még a gyülekezeti bútorokat, berendezéseket is viszik. A repülőn Amerika felé van időd átgondolni, hogy vajon mi is fog rád várni, de ami jön, arra számítanál a legkevésbé: öltönyös, sötét napszemüveges, ijesztő fickó hozza a hírt, kiszólva egy sötétített limuzinból a reptér előtt, hogy maga az elnök kíván elhelyezni a Fehér Házban, mert igazán jól képzett és bölcs embernek tudnak téged, szóval továbbképzésben részesítenek ott, és aztán valamilyen vezetőpozíciót kell majd elláss ebben az idegen országban, az elnök keze alatt – feltéve, hogy megfelelsz a krit

2015/3/4 - Jónás története

„ Péter pedig megnyitotta száját, és azt mondta: Most értettem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden népben kedves előtte, aki őt féli, és igazságot cselekszik. ”  (ApCsel 10:34-35) Jónás könyvére tökéletesen  jellemző a fent idézett igeszakasz. Jónás volt az első olyan próféta, akit az Úr egy olyan néphez küldött, akik nem héberek voltak, hanem  a Biblia szavait használva pogányok voltak. 

2015/3/3 - Akit nem mondanánk misszionáriusnak

Nem mindig a főhős a főhős! Minden történetben vannak mellékszereplők. Olyan személyek, akiknek megvan a maguk kis élete, akik nincsenek reflektorfényben. De róluk olyan sokszor megfeledkezünk. A főszereplők körül forog a világ, mindenki ismeri a nevüket, a Facebook oldalukon ezernyi lájkot gyűjtenek minden egyes mosolygós, vagy éppen búskomor képük alá. Tetteik fontosak mások számára, már-már példaképként tekintenek rájuk. Hajlamosak vagyunk ilyenkor megfeledkezni a mellékszereplőkről. Akik ugyanolyan, sőt, sok esetben sokkal fontosabb részei az életünknek, a történetnek. Akik csendesen tevékenykednek, mindenféle feltűnés nélkül. A fenti képen vajon ki a főszereplő és ki a mellékszereplő? Vagy ez a kérdés nem is ilyen egyszerű? Vizsgáljuk meg kicsit jobban: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” (Máté 7:17 )

2015/3/2 - Ábrahám az első misszionárius

A SZUPERHŐSÖK HADSEREGE Érdekes, mennyi szuperhőst szeretünk nézni, olvasni, lájkolni, osztani… Sólyomszem a kedvenced? Vagy Hulk? Vasember is jó arc, s habár Batman nagyon komoly, azért talán az ő története a legjobb! Mit gondolsz? Vagy számodra nincs igazi szuperhős? Mindenki valamennyire hamis és álképességekkel rendelkezik, ami nem is létezik a valóságban? Igen, talán így nehéz hinni nekik. Azonban most szeretnék Neked egy szuperhőst bemutatni a sok közül. Merthogy sok van/volt, igaz nem mindegyiknek van/volt páncélja, nem mindegyik repül(t), sőt még hatalmas gépfegyverük sincs, az egyiknek csak pár kavicsa és egy parittyája volt. Van egy szuperhős, aki mikor felnézett az égre, ezernyi csillagot látott. Minden egyes csillag ugyanolyan volt, ugyanúgy pislákoltak és akkor ez a szuperhős, ott a puszta ég alatt kapott egy ígéretet.

2015/3/1 - Isten misszionáriusi lelkülete

„Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött.” (Ézsaiás 55:4) Mit gondolsz, az 1900-as évek elején vajon sikerült volna-e munkát találnia egy profi programozónak? Ma a világ elképzelhetetlen jó programozók nélkül. Ahhoz, hogy te most olvasni tudd ezt a tanulmányt, programozók ezrei dolgoztak, programok százain, mígnem végül megszületett az az operációs rendszer, az a böngésző, az az internet, az a weboldal, amin keresztül te most a misszionáriusokról tanulhatsz. (Persze ehhez meg az kellett, hogy én egy másik programban megírjam… a sort a végtelenségig lehetne folytatni.) Még akkor is, ha az említett 20. század eleji programozó tényleg profi, nagyon valószínű, hogy az említett évszázad végéig nem kapna semmi munkát, lévén hogy nincs szükség rá: az első számítógépek megjelenésére még várni kell egy pár évet. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy ezt most olvashasd, két dolognak feltétlen be kellett következnie a múltban: a személyi számítógép fel

2015/3 - Misszionáriusok

Vannak ismerőseim, akik meghallva azt a szót, hogy „misszió”, tényleg szívesen ott hagynák az illetőt, aki a szájára vette ezt a szót. Társul ehhez a kifejezéshez egy bizonyos értelmezés, amit érdekes módon, én sem nagyon szeretek. Szóval, kedves Olvasó, ha te is éreztél már valaha így, akkor valamilyen szinten megértelek. Vannak közösségek, ahol sajnos nagyon kellemetlen használat társult ehhez a szóhoz. A szó mögé olyan módszereket és ideológiákat társítottak, amik például emberek kényszerítését és „erőszakos” megközelítését tartalmazták. Érdemes megjegyezni, hogy Isten sem kényszert sem erőszakot nem alkalmaz . Ezek nem tartoznak az uralkodási módszereihez. Valaki más alkalmazza ezeket, szóval ha a misszió mögött ilyen indítékokkal találkozunk, akkor biztos, hogy nem Isten missziójáról, vágyáról van szó, szóval valószínűleg egy helytelen alkalmazását hallottuk a szónak. Vannak ilyen szavak, amiknek a jelentése szinte emberenként változik. A téma megvizsgálásához egy idézetet s

2015/2/13 - Megváltónk megfeszítése és feltámadása

A HÁBORÚ VÉGE! „Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.” (Lukács 24:7) Elérkezett az utolsó tanulmány ebben a negyedévben is. Tanultunk egy csomó érdekes dologról. Hogy hogyan is kövessük Jézust ma. Tanultunk róla, hogy milyen nagy szerepük volt Jézus történetében is a nőknek. Megnéztük, hogy hogy is hív el tanítványnak Jézus. Sok ezekhez hasonló kérdést vizsgáltunk már meg, de most koronázzuk meg az egészet. Milyen torta az aminek nincs a tetején gyertya?!

2015/2/12 - Jézus Jeruzsálemben

Jézus 30 évéből – amit a itt a földön élt – az utolsó hetét Jeruzsálemen töltötte. Jézus életében Jezuzsálem mindig központi helyet foglalt el, mégis ez volt a legeseménydúsabb időszak mind közül, amit itt töltött. Igazi kalandos utazás volt ez egészen a dicsőséges bevonulástól kezdve keresztre feszítéséig. Fel tudsz sorolni pár eseményt, ami ekkor történt vele? A bevonulásról Lukács 19:28-40-ben olvashatunk: „Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledtek, Jézus követőinek sokasága ujjongó örömmel, hangosan dicsérte Istent azokért a csodákért, amelyeket láttak. Ezt kiáltották: Áldott a Király, aki az Örökkévaló nevében jön! Békesség a Mennyben, dicsőség a magasságban Istennek!” (Lukács 19:37-38)

2015/2/11 - Isten országa

ISTEN ORSZÁGA BENNETEK VAN! „Az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Az Isten országa az Ige szelíd érvelése, a Szentlélek belülről ható munkája által, a lélek Istennel való közössége útján jön el, hiszen Isten az életet jelenti számára. A mennyek országának hatalma a Krisztus jellemének tökéletességére eljutott emberek lényében nyilvánul meg a legjobban.” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. 23. o.)

2015/2/10 - Jézus követése a mindennapokban

„Akkor az apostolok kérték az Urat: ››Erősítsd a hitünket!‹‹”  (Lukács 17:5 - EFO) A kereszténység lényegét két szóban meglehet fogalmazni: KÖVETNI KRISZTUST. Meg vagyok róla győződve, hogy nekünk, keresztényeknek a legnagyobb képmutatóknak kell lennünk, amire jól rá is érzett a kereszténység, csak az a hibája, hogy nem a Krisztus képét mutatja. Tehát nyugodtan lehetünk képmutatók, de akkor csak Krisztus képét, vagyis jellemét mutassuk embertársainknak. Az alapige is nagyon szépen beszél erről a hiányosságunkról. Megemlít egy olyan valóságos, ugyanakkor szomorú tényt miszerint bár hívőknek mondanak minket, sőt mi is annak hívjuk és hívatjuk magunkat, de alapvető hiányosságunk az, hogy nem igazán hiszünk, pedig ez lenne a lényeg. Amikor az apostolok kérték az Urat, hogy növelje a hitüket, eléggé beleláttak Krisztus tiszta, és érdekek nélküli jellemébe, hitébe, ami az Atyával való kapcsolatának az alapját képezte. Ahhoz, hogy mi is hasonló kérést tudjunk megfogalmazni, nekünk is

2015/2/9 - Jézus, a tanítómester

„Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje volt.” (Lukács 4:32 - ÚRK) Tanárnak készülök, ezért sokat foglalkozom azzal, hogy hogyan lehet úgy elmagyarázni valamit, hogy az ne csak egyszerűen érthető legyen, hanem meg is ragadjon azokban a diákokban, akik hallgatnak. Vannak olyan óráim, amik kimondottan ilyen módszertani dolgokkal foglalkoznak, különféle ötleteket, praktikákat lehet összegyűjteni, amik segíthetnek. De miután elolvastam az eheti tanulmány alapigéjét, elgondolkoztam azon, hogy vajon miért nem a valaha volt legprofibbtól tanulok?

2015/2/8 - Jézus küldetése

Amikor azt a szót hallod, hogy küldetés, mi jut eszedbe? Mit jelent ez a szó számodra?   Sok állam, közösség, cég a működése elején meghatározza a küldetésnyilatkozatát. Az üzleti világban a küldetés megfogalmazza a vállalkozás létezésének okát, fő általános céljait és az azok elérésre alkalmazott megközelítést. Egy olyan célt fogalmaz meg, aminek az eléréséért minden mást alárendel, mindent ennek fényében vizsgál. A héten arról tanulunk, hogy mi Jézus küldetése a mi életünkben. A te életedben mi Jézus küldetése?

2015/2/7 - Jézus, a Szentlélek és az imádság

„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 10 Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik.” (Lk. 11:9-10 RÚF) Szoktál imádkozni? Reggel és este, esetleg dolgozatok előtt? Miért imádkozol? Mi a célja az imának úgy egyáltalán? Minden keresztény tudja, hogy imádkozni jó, és mindenki érzi a szükségességét. A világban elcsendesedésnek hívják, meditációnak, mi megspékeljük ezt egy kis Istennel való beszélgetéssel is. De felteszek egy másik kérdést: tudsz imádkozni? Mert megvallom őszintén, nem mindenki tud. Sokan vannak, akik úgy imádkoznak Istenhez, mint amikor te, vagy én bemegyünk a boltba, és egy kiló kenyeret kérünk. Vannak, akik úgy imádkoznak, mint a színész, aki napjában ötször mondja el, hogy „Színház az egész világ…” . Elmondja, szép is, de tartalma  már nincs.

2015/2/6 - Nők Jézus szolgálatában

„Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg, mivel, aki Krisztusba merítkezett be, az Krisztust öltötte magára. Ebben a tekintetben tehát nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok.” (Galata 3:26-28 - EFO) Tudtad, hogy Lukács evangéliumát időnként a nők evangéliumának is szokták nevezni? ennek az az oka, hogy a többi evangéliumnál sokkal inkább hangsúlyozza, hogyan gondoskodott Jézus az asszonyok szükségleteiről, illetve milyen részt vállaltak nők a Megváltó szolgálatában.

2015/2/5 - Krisztus a szombat Ura

Nem tudom, te hogy jöttél ki a szombattal, mikor még kisebb voltál és nem is tudtad, miért szombat, mit jelent a szombat. Én arra emlékszem, hogy néha szerettem a szombatot, néha nem. Ez leginkább attól függött, hogy hova mentünk és hol volt közös ebéd, ki volt a gyerektanító és érett-e már a körte a gyüli udvarán vagy lehetett-e gyűjteni stikában diót a hátsó udvarban. Később, mikor megtértem, rácsodálkoztam, hogy micsoda vak és süket lehettem több éven át a gyülekezetben, hogy nem fogtam fel Jézus kereszthalálát, miközben milyen sokszor erről beszéltek. Ezzel sok mindent leírtam. Ennyire figyeltem a szombati prédikációkon és a gyerektanításokon. Vagy éppen ennyire sem érdekelt. Egyszóval a gyerekkori szombatnapok nekem (és valószínűleg nem csak én voltam így) nem a teremtés emlékünnepéről és Isten imádatáról szólt. Csak egy szokás volt, hétről-hétre, ami a kajálásról, játékról, társaságról szólt.

2015/2/4 - Elhívás a tanítványságra

„Azután azt mondta mindenkinek: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét mindennap, és kövessen engem!” (Lk 9:23 ÚRK) Minden út az első lépéssel kezdődik. A második lépéshez már szükséged van az elhatározásra: folytatni akarod. A századik után se könnyű, és egész a célig minden egyes lépés magával hozza a feladás lehetőségét. Minden újabb méteren döntened kell, hogy érdemes-e folytatni...

2015/2/3 - Kicsoda Jézus Krisztus?

„Jézus megkérdezte őket:  ›› És ti? Ti kinek tartotok engem? ‹‹  Péter így válaszolt:  ›› Te vagy a Messiás, akit Isten küldött. ‹‹ ” ( Lukács 9:20 EFO) Régebben beszélgetettem egy szomszédommal, illetve még korábban a gimnazista időszakomban is felvetődött egy-egy interakció során ez a kérdés: Kicsoda Jézus Krisztus? Gyakran botlunk bele abba a kijelentésbe, miszerint Jézus egy próféta, míg mások egy Indiából érkezett tanítónak tartják. Gondolkozzunk együtt, ahogy az ige is mondja, „..ti kinek tartotok engem?”  Szerintem, ha eddig volt bennünk kétely ebben a témában, akkor, haladjunk szépen sorban, és a Biblia segítségével mi is választ kapunk erre a kérdésre, ami meg fogja könnyíteni a dolgunkat, ha fel teszik nekünk azt a kérdést, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Nem baj az, ha még csak úgy sejted, remélem a tanulmány megadja neked is a választ. 

2015/2/2 - Jézus keresztsége és megkísértése

„És leszállt rá a Szentlélek látható alakban, mint egy galamb. A Mennyből pedig hang hallatszott: ››Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és benned gyönyörködöm.‹‹” (Luk 3:22 - EFO) Azt láthatjuk, hogy mielőtt Jézus sok csodákat művelt volna, nyilvános szolgálata szintén egy nagy csodával kezdődik: megkeresztelkedik.

2015/2/1 - Jézus első eljövetele

„Mert az Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1:37). Bevezetésként sok mindent írhatnék Lukácsról. Például azt, hogy egy igazi reneszánsz ember lehetett, noha ennek a szónak még nem igazán volt értelme akkor, amikor az evangéliuma született, hiszen a reneszánszra még kellett várni úgy másfélezer évet, de a tények embere és egy igazi tudós volt, aki logikus és ok okozati összefüggéseket keresett a világ dolgai és történései között. Alapos volt és tényszerű. Amit alkotott, az evangéliuma és az apostolok cselekedetei, az nyugodtan megállná a helyét akármelyik tudományegyetem szakdolgozatai között. Elmondhatnám azt is, hogy az evangéliumát mindenkinek írta. A megfogalmazásai és az, ahogyan Jézust bemutatja, az Ádámig visszavezetett családfa vagy az, hogy konkrétan elhelyezi Jézus életét a történelemben, térben és időben, ezáltal minden korban élő mindenféle embernek válaszol arra, hogy Isten mennyire valóságos és tevékeny az egész emberiség és minden ember életében személy szerint.

2015/1/13 - Nők és bor

A NEMET MONDÁS MŰVÉSZETE  „Mai példabeszédek könyve, valahol a közepe tájékán, a lap tetején, második bekezdés: És történt egyszer, hogy  a mi emberünk, akinek problémái valának az alkohol fogyasztással, amely oly mélyen ette bele magát az életébe, mint az hernyó magát az almába, elméne az orvoshoz, és mondá neki vala: Doktor Úr! Szívem és vesém beleremeg vala abba az állapotba, amibe most sajnos belekerültem, s amelyből önerőből kimászni nem nagyon van lehetőségem. Mondá néki az orvos, miután megvizsgálta vala minden oldalról: - Kedves Uram önnek problémája van az alkohollal, sőt! Egyenesen kimondhatom, hogy az ön betegségének az oka, az alkohol maga. Erre imigyen kezdett hálálkodni a mi emberünk, nagy boldogan és megnyugodva: - Jaj drága doktor úr, maga az első olyan ember, aki végre nem engem hibáztat és nem engem okol a betegségemért, hanem végre az alkoholt teszi felelőssé! S emberünk nagy boldogan távozott el vala onnan, és gyújték pár gyertyát valamely szentnek, hálából s köt

2015/1/12 - A bölcs ember alázatos

Nekem komolyan nehézséget okoz, hogy ne akarjak mindent jobban tudni másoknál. Meg az is, hogy segítséget kérjek. És szörnyen nehéz elismerni, hogy hibáztam... meg persze bocsánatot kérni... Problémám van az alázattal. Saját magamra nézve ezt olvasom a Bibliában: „ Jól ismerem mindazt, amit teszel. Ismerlek téged: sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg, vagy forró lennél! De mivel langyos vagy, kiköplek a számból! Azt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire! Nem veszed észre, hogy valójában milyen nyomorult vagy, szánalmas, szegény, vak és meztelen? Azt tanácsolom, hogy tőlem vegyél igazi aranyat, amelyet tűzben tisztítottak meg, hogy valóban gazdag legyél! Tőlem vegyél fehér ruhát, hogy eltakard szégyenletes meztelenségedet! Tőlem vegyél orvosságot a szemedre, hogy tisztán láss! ” (Jelenések 3:15-18 EFO)

2015/1/11 - Hittel élni

Hinni vagy nem hinni, ez itt a kérdés Talán hallottátok már a történetet a kötéltáncosról, aki elhatározta, hogy egy egyszerű kötélen átkel a Niagara vízesés felett. Miután teljesen elbűvölte a közönséget vakmerőségével, megkérdezte: „Hányan vannak, akik elhiszik, hogy át tudok menni a kötélen ismét, ezúttal egy talicskát tolva magam előtt, amiben ül valaki?” A tömeg ujjongott. Biztosak voltak benne, hogy meg tudja csinálni. Ekkor így szólt: „Ki vállalkozna önként, hogy beleül a talicskába?” Síri csend támadt. A hallgatóság így lett emlékeztetve arra, hogy mi a különbség a sokszor használt „hit” szó között és a bizalom között. Egy dolog elhinni, hogy a talicska sikeresen átér a túloldalra, és egy teljesen más dolog kockára tenni a saját életedet.

2015/1/10 - Álarc mögül

„Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint juhokat a farkasok közé. Ezért legyetek okosak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok!” (Mt 10:16 EFO) Amikor elolvastam a tanulmány címét szemeim előtt rögtön két álarc jelent meg: egy a már görögök által is használt álarc, amellyel a különböző emberi érzéseket fejezték ki, míg a második a csodálatos Velencei Karnevál ideje alatt is viselt maszk, amelyekkel egy-egy jellemző emberi gesztust, mimikát is magunkra ölthetünk vagy akár érzelem nélküliséget is kifejezhetünk. A titokzatosság varázsa miatt is sokan kedvelik, és örömmel vesznek fel ilyen maszkot.  Ha azt érzed, hogy egy rövid történelem,- irodalom,- művészettörténet órába csöppentél bele e sorok után, és már szeretnél a bevezetőn túl lépni, akkor tarts velem, és bontsuk ki együtt a Példabeszédek könyvének néhány részét.

2015/1/9 - Igaz szavak

Öleld át az igazságot! Sokszor érzem azt a szüleimmel vagy a barátaimmal szemben, hogy én mindent jobban tudok. Lehetséges, hogy valóban nálam van az igazság és vannak is érveim, amik alá tudják támasztani ezt, mégis a Biblia Salamonon keresztül arra szólít fel, hogy hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda arra, amit mond. Ősi bölcsesség, minden vallás és kultúra egyik fő pontja ez. Hiszen akkor vagyunk bölcsek, ha meghallgatjuk a másikat és megfontoljuk a mondandóját, minthogy inkább a saját mellünket verve kiabáljuk az igazságot. Ami persze lehet, hogy nem is az igazság, inkább csak egy hamis nézőpont. Vajon tudhatjuk-e a való igazságot minden esetben? Egyáltalán van-e olyan eset, amikor a teljes igazság birtokában vagyunk?

2015/1/8 - Bölcs szavak

A cím láttán az volt az első benyomásom, hogy a Példabeszédek könyve 25. fejezetének 11. versét fogjuk tárgyalni: „Mint aranyalmák ezüsttányéron, olyan a helyén mondott szó, és a helyes döntés.” (EFO) Azonban a vezérfonalul szolgáló bibliaverseket végigolvasva rájöttem, hogy más, hasonlóan velős igéket fogunk tanulmányozni ezen a héten. Olvasd el Te is a Példabeszédek könyvének 20, 21, 22 . fejezetét, Jeremiás könyvéből a 9. fejezet 23-24-es verseit , valamint Máté 25:35-40 szakaszát. Tartalmas versek mind, érdemes lenne mindannyiukkal egyenként hosszabb időn keresztül foglalkozni, de hagyatkozzunk néhányra a napok kiemelt bibliaszövegei közül!

2015/1/7 - Küzdelmek között

„Jobb egy falat száraz kenyér békességgel,     mint a folytonos lakomázás veszekedéssel.” (Példabeszédek 17:1) Mikor vacsoráztál igazán jót? Van olyan étkezés, ami igazán emlékezetes lett számodra? Emlékszel még hogy mit ettél akkor? Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem az ételre emlékeztem vissza. Persze van olyan, amikor olyan finomat sütött, vagy főzött valaki, vagy különlegeset, hogy maga az étel is megmarad, de ez a kevesebb. Emlékeszem olyanokra, amikor körbeültük az asztalt testvéreimmel, szüleimmel, barátokkal, és alig tudtunk egy pár falatot enni, mert annyira nevettünk. Nem ettem különlegeset, de mégis olyan volt a társaság, hogy egy életre megmaradt maga az élmény.

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!

2015/1/5 - Az igaz ember áldásai

A Szó Isten. János evangéliuma azzal kezdődik, hogy bemutatja az Igét, Isten Szavát vagyis a Szót. A Szó alkotta meg a világunkat, bennünket, mindent ami van és semmi sem létezik nélküle. ( János 1:1-18 ) A saját hatalmad szintén egy érdekes kérdés, hogy te mit teszel azzal az erővel, amivel Isten felruházott, mit teszel a saját szavaiddal. Sokszor a beszédet mi, keresztények két kategóriára osztjuk, a „szép” és a „csúnya” szavakra. Ha a nyelv bűneit említi a Biblia szinte egyből a káromkodásra vagy a szlengre gondolunk, pedig ez sokkal összetettebb kérdés. Ismerek olyan embert, aki úgy beszél, hogy nem lehetne kiadni nyomtatásban, mégis mélységesen tisztelem, mert a szavai sokkal őszintébbek és egyenesebbek, mint akár sok keresztényé, akik a kedves szavaikba rejtik a fegyvert, amivel végül szíven döfnek. Vagy ott van például az Élet szép című film, ami arról szól, hogy egy apa hogyan menti meg a kisfiát a munkatábor borzalmaitól. És ha jobban belegondolsz, az apa gyakorlatilag

2015/1/4 - Istentől jövő bölcsesség

„Tudás az, hogy a paradicsom gyümölcs. Bölcsesség, hogy nem teszem a gyümölcssalátába.” Egy kis ráhangolódás: Mi a különbség a tudás és a bölcsesség között? Melyik a fontosabb?

2015/1/3 - Élet-halál kérdése

„Mert Szövétnek [fényforrás] a parancsolat, és a tudomány világosság, és az életnek útja tanító-feddések” (Példab. 6:23) Jogosan merül fel bárkiben a kérdés: vajon mit is jelent az, hogy valami élet-halál kérdés? Ez valami olyasmit jelenthet, hogy vannak dolgok, melyek eldöntése az életünk javát szolgálhatja, vagy pedig az ellenkező dolgot, vagyis halált vonhat maga után.

2015/1/2 - A fültől a lábig

KÉT JÓBARÁT Nem egyszer vagyok úgy, hogy tanulok valamit, például a biológiát vagy a kémiát és egyszerűen amit olvasok, azok csak puszta szavak és semmiképpen nem állnak össze mondatokká, amit tudnék értelmezni. Aztán lehet, hogy még egyszeri átolvasás után már összeáll a fejemben a kép, hogy miről ír a tankönyv, de a rendszert nem látom át – miből mi lesz és ennek mi is a konkrét feladata. Mihelyst megtapasztalom és meglátom a rendszert, melyben a kis molekula vagy sejt szerepet játszik, ráeszmélek, micsoda nagy dolgok ezek és fontosak. Valahogy ugyanígy voltam a bibliai dolgokkal. Sokszor csak ültem a szombatiskolán és néztem ki a fejemből és azon gondolkodtam, vajon akkor ennek a rendszere hogy is épül fel. Mi következik miből? Nagyjából tudtam, hogy mi micsoda, de a lényeget, amire épül az egész, azt bizony nem láttam. Aztán megtértem és megláttam, hogy az egész összefogó erő a sok teológiai értekezésnek és fogalomtárnak, ami a száraz, kőnek tűnő definíciókat élő hús-vér l