Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2014

2015/1/1 - A bölcsesség hívó szava

„Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.” (Péld. 1:7, RÚF) Életemben rengeteg tanácsot kaptam már — jót és rosszat is. Tanácsoltak azért, hogy segítsenek valamiben és tanácsoltak már azért is, hogy hátráltassanak. Tanácsoltak azért, mert az érdekem úgy kívánta, de tanácsoltak a saját érdekeikből is. Egy dolog viszont biztos: ha az összes jó és rossz tanácsot el is felejtettem már, azok, melyeket édesapámtól kaptam, még a mai napig a fülembe csengenek.  És egytől-egyig jó tanácsok! Legyen szó egyszerűen munkáról, hogy hogyan használjam a fűrészt, a forrasztót, vagy hogy milyen fúrószárat használjak, egészen az emberekkel és Istennel való kapcsolataimig, édesapám tanácsai elkísérnek, és sokszor segítenek ki olyan szituációkban, amelyekben saját kútfőből — vagy mások tanácsolgatásaival — nem tudnék helytállni. A szüleim tanítottak meg „helyesen” imádni Istent, és sokszor az ő tanácsaik segítettek a gyülekezetben, sőt, egyszerűen a „

2015/1 - BEVEZETŐ: Példabeszédek könyve

Helló! Figyu, te bölcs vagy? Nem, nem arra vagyok kíváncsi, hogy meg tudod-e oldani a másodfokú egyenleteket, vagy tudod-e mikor bukott el a Nyugatrómai Birodalom... Nem, nekem egy igazán bölcs emberre lenne szükségem.  Valakire, aki a szemembe meri mondani az igazságot. Valakire, aki válaszolni tud nekem arra, hogy hogyan hozhatom ki a legtöbbet a lehetőségeimből, meg úgy általában az életemből. Valakire, aki meg tudja mondani, hogy hogyan élhetek Emberként. Szóval te ilyen vagy? Ha nem, akkor ajánlok neked egy tanfolyamot. Ha tisztességesen végigcsinálod, 13 hét alatt egyike lehetsz a világ lebölcsebb embereinek! Szóval: 13 hét, 31 fejezet, heti egy lecke. Szánjunk rá egy kis időt, és olvassuk el a Példabeszédek könyvét! Megéri! Bogi

2014/4/13 - Az örökkévaló evangélium

„A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jer. 31:3) Aki ismer, tudja, hogy nagyon szeretem a társasjátékokat. Gyerekkoromban sokat játszottunk a szüleimmel és testvéreimmel, általában a „klasszikusokat” vettük elő, mint a sakk, dáma, römi, Uno, akkoriban számunkra ezek voltak „A” társasjátékok. Nagy ritkán azonban (főleg az évnek ebben a szakában, az ünnepek beköszöntével) kibontottuk a család külön bejáratú Monopolyját, és kezdődhet az órákig tartó üzletelgetés. Viszont ahogy elkezdtünk játszani, hamar rájöttünk, hogy miért nem szeretjük a Monopolyt. Egyhangú, unalmas, és a végtelenségig tart.

2014/4/12 - Ima, gyógyítás és helyreállítás

„ Ha közületek valaki bajban van, imádkozzon! Ha örül, énekeljen, s dicsérje az Urat! Aki beteg, hívja magához a helyi gyülekezet vezetőit, azok pedig imádkozzanak érte és kenjék meg olajjal a beteget az Úr nevében! Mert a hitből való imádság hatására a beteg meg fog gyógyulni: az Úr helyreállítja az egészségét. Ha pedig a beteg valami bűnt követett el, az Úr megbocsát neki. Ezért valljátok be egymásnak a bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert az igazságos ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes. Illés próféta is ugyanolyan ember volt, mint mi. Amikor teljes szívvel imádkozott, hogy ne legyen eső az országban, nem is esett három és fél évig. Amikor pedig újra imádkozott, az ég ismét esőt adott, és a föld is termést hozott. ” (Jakab 5:13-18 EFO)

2014/4/11 - Felkészülés az aratásra

Mindent elsöprő reménység Milyen jó is lesz, mikor Jézus visszajön! – gondoljuk néhanapján. Ezek után a mondatok és gondolatok után általában két féle reakció létezik. Van, akinek a szemében csillan a remény, a vágy, a sóvárgás, a várakozás. És van, aki megtorpan egy pillanatra. Aztán még jobban… valahogy fennakad a gondolatban. Jézus visszajön…