Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2013

2013/4/1 - A mennyei szentély

„ Kérlek, akkor majd hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről könyörgésüket, és segítsd meg őket!" (I. Kir. 8:49) Nézz körül a szobádban! Régóta élsz itt? Ha igen, akkor nagy valószínűséggel — amennyire a lehetőségeid engedik — igyekeztél a saját ízlésed szerint kidíszíteni, berendezni, igaz? Ez általában így van. Szeretünk olyan környezetben élni, amit mi magunk készítünk, vagy legalább is a saját stílusunkban lett berendezve. Éppen ezért gyakran, ha jól ismered a másikat, meg tudod tippelni, hogy Star Wars-os plakát van-e a szobája falán, vagy egy csomó plüssállat az ágyán.

2013/4 - BEVEZETÉS: A szentély

Egy újabb negyedév kezdetéhez érkeztünk, és már mindenki a kezében foghatja az új tanulmányt, ami ezúttal a mennyei szentélyről és arról, hogy mit ír a Szentírás Isten uralkodásának központjáról. Lehet, hogy Adventistaként nőttél fel, lehet, hogy már ezredszer hallod azt a kifejezést, hogy  „ mennyei szentély”, lehet, hogy már kívülről tudod görögül az összes igeszakaszt, ahol megtalálható… Egy viszont biztos: a szentély tana és maga a mennyei szentély nagyon fontos szerepet tölt be az Adventista hívő életében. Ez az a hely, ahol Isten meghallgatja imáinkat, ahol Isten trónol, és ahova Isten igérete szerint mi is bejuthatunk Krisztus vére által. Hogy még mi mindenről lesz szó? Az kiderül a következő negyedévben! Isten áldja meg a tanulmányozásodat, hozza elő a kérdéseidet, és adja meg a válaszokat! A Sci-fi vezető

2013/3/13 - A megígért ébredés: Isten küldetése célba ér

 „Testvéreim, az Úr vissza fog jönni, de addig várjatok türelmesen! Gondoljatok a földművesre, aki türelmesen várja, hogy szántóföldje gazdag termést hozzon! Várja, amíg az őszi és a tavaszi eső megöntözi a földjét. Ti is várjatok türelemmel! Erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr hamarosan visszajön!” (Jak. 5:7-8) Egész negyedévben arról beszéltünk, hogy hogyan és miért kell elérjük az ébredést, és hogy mi az a reformáció, ami segítségével végre nem várjuk a sült galambot, hanem teszünk is valamit a dolog érdekében. De van egy hatalmas probléma. Több nap, mint kolbász. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy kevesebb nap, mint ahány ember, ha a következő egyenletet használjuk: Jézus hamar eljön, és addigra a világ minden részére el kell jusson az ő örömhíre, erre pedig mi vagyunk felkérve. Te és én. Olvasd el Máté 28:18-20. verseit, és megérted, hogy miről beszélek. Mi lehet az egyetlen reménységünk ebben a reménytelen helyzetben? Erre is ugyanebben a szakaszban kapod meg a választ.

2013/3/12 - Reformáció: megromlott kapcsolatok helyreállítása

Míg Jézus a földön járt, nagyon sokat beszélt a szeretetről, és ha megnézzük, ez az apostoloknál is fontos pontja a hívő életnek. De azt ne felejtsük el, hogy az, hogy szeretjük egymást, nem jelenti azt, hogy konfliktusok nélkül fogjuk leélni a hívő életünket. Pár hete szó volt az egységről. A kapcsolatok helyreállítása az egység feltétele:  „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egy-mást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35) Ha közelebb kerülsz Istenhez, akkor közelebb kerülsz az embertársaidhoz is. Nem csak az idegenekhez, hanem a rokonaidhoz is, azokhoz is, akik megbántottak, akikben csalódtál, akiket „nem bírsz elviselni”, meg azokhoz, akik jobbak valamiben nálad és ezért idegesítőek. Mindenkihez, nincsen kivétel. Ha ez nem történik meg, akkor még valami nincs rendben közted és Isten között. Olvasd el az Apostolok cselekedeteinek 15. fej

1013/3/11 - Reformáció: új gondolatok

Az életünkben minden kicsiben kezdődik – a kicsi és a nagy is –, és ha tápláljuk, akkor lesz naggyá.  Ez mindenre érvényes: a negatív és a pozitív fogalmakra egyaránt. A mi felelősségünk az, hogy eldöntsük, melyiknek engedünk teret a gondolatainkban, melyiket tűrjük meg az életünkben. Vajon helyes gondolatokat, és szokásokat gyakorlunk a mindennapjainkban? Vagy reformációra szorulunk ezen a téren? Akkor történik reformáció, ha a Szentlélek összhangba hozza gondolatainkat Krisztuséival. Ezt követni fogják a tetteink is. Gondolatainkat az alakítja, amivel foglalkozunk, amire az időnket fordítjuk. Nem maradhat az ember ugyanaz, ha Jézusra figyel. Ha az Ő gondolataival foglalkozunk, akkor csak egy vágy vezérel, az hogy akaratát cselekedjük.

2013/3/10 - Reformáció: fejlődésre és változásra készen

„Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: „Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.” Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog futni tőletek!” (Jak 4:6-7) Szereted a változásokat? Nem tudom hogy vagy vele, de néha jó érzés, ha minden ugyanúgy megy egy darabig. Ha minden a megszokott, nem kell gondolkozni, hogy mit csinálj, csak tenni azt, amit mindig is. Ez olyan egyszerű. Néha erre vágyunk, de mi van akkor, ha ez már megy egy hete, egy hónapja, vagy talán évek óta? Minden nap ugyanúgy telik. Ha sokáig ugyanazt csinálod, bele is őrülsz. Megunod, eleged lesz, inkább világgá szaladnál, nehogy még egyszer meg kelljen tenni, még egyszer arra kelljen sétálni, még egyszer meg kelljen enni azt a valamit, amiből már eleged van. Az Istennel való kapcsolat is ilyen. Meg lehet unni, és akkor szükség van a változásra. Most erről fogunk gondolkodni kicsit.