Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2013

2013/1/9 - A házasság Édenből eredő ajándéka

„Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.”  (1 Móz 2:18) Értékeld 1-től 10-ig terjedő skálán, hogy mennyire fontos neked a házasság (1 – egyáltalán nem fontos, 10 – nagyon fontos)! 1      2      3      4      5      6      7      8      9      10

2013/1/8 - Jézus, mindeneknek Alkotója és Fenntartója

Mit gondolsz, hogyan van jelen Isten a mi világunkban? Egyáltalán van arra szükség, hogy bármennyire is foglalkozzon vele? Esetleg ő maga is valamilyen módon a teremtett világ része? Az évek során nagyon sok furcsa elképzeléssel álltak elő erre nézve az emberek. A legismertebbekről talán már te is hallottál: Deizmus: Isten megteremtette az önmagát irányítani képes világot, majd magára hagyta, hogy további isteni tettek nélkül fejlődjön tovább. Panteizmus: Isten és a világ azonosítása, vagyis ez a felfogás a világot isteni mivoltúnak tekinti. Panenteizmus: A világ Isten része, mintha a saját teste volna, vagyis Isten részben azonos a világgal, részben túlhaladja azt.

2013/1/7 - Tükör által homályosan

Fiatalos beszélgetésfonalak Forrás: Bibliatanulmányok , Tükör által homályosan.   Az én életem, az én testem! „Mit törődsz velem? Azt teszem, és akkor, amikor akarom! Ne korlátozz!” Neked már megfordultak a fejedben  ezek a gondolatok? Tegyük fel, hogy veszélyes expedíción kell részt venned a Himaláján. Egyszer csak beomlik alattad a jég, de még sikerül fél kézzel megkapaszkodnod, mielőtt a mélybe zuhannál. Nem bírod sokáig, egyre húz a mélység…

2013/1/6 - A teremtés és a bűneset

„Az Örökkévaló Isten sokféle vadállatot teremtett, de mind között a kígyó volt a legravaszabb. A kígyó egyszer megszólította az asszonyt, és ezt kérdezte tőle: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy ti nem ehettek a kert egyetlen fájának gyümölcséből sem?” Az asszony ezt válaszolta: „Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk, csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.” De a kígyó így felelt: „Ugyan, dehogy fogtok meghalni! Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.” Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik — ezért leszakított egyet, és megette. Majd adott a gyümölcsből a vele lévő férjének is, aki szintén evett belőle.